A 21. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának keretein belül zajló gálaesteken a mesterkurzusokat tartó professzorok és tanítványaik adnak ingyenes hangversenyeket.
Debrecen
„Hívják kálvinista Rómának, cívisvárosnak, Petőfi pedig a kevéssé hízelgő „szalonnás” jelzőt aggatta rá – de milyen ma valójában a második legnagyobb magyar város kulturális élete?”
Tizenkilenc nemzet kétszáz fiatal tehetsége jelentkezett az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára, amelyet az idén július 14. és 23. között rendez meg a Debreceni Egyetem zeneművészeti kara.
2022. június 15-én tartotta meg térzenével egybekötött évadzárását a Kodály Filharmónia Debrecen, ahol többek közt Bényi Tibor kinevezésést is kihirdették.
17 új bemutatóra készül a debreceni Csokonai Színház társulata, amely az évadot az új színházépületben, a Csokonai Fórumban nyitja meg.
Ronny Plovie május 26-án szólaltatja meg egy Debrecenben talált daloskönyv orgonára, trombitára és csellóra hangszerelt átiratát.
Öt helyszínen 22 produkciót láthat a közönség a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek országos rendezvénysorozat keretében Debrecenben.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar szakembereinek közreműködésével készült, a koronavírus-járvány zenei oktatásra gyakorolt hatásairól szóló kutatás eredményeit összefoglaló tanulmánykötetet mutattak be.
Bob Chilcott világszerte elismert zeneszerző és karnagy – több saját szerzeménye is felhangzik a Kodály Kórussal közös koncertjén április 22-én 19.00 órától a Debreceni Egyetem Aulájában.
Váradi Judit, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense 2021. október 23-án vehette át a Csokonai-díjat.
„Kezdetben vala az Ige…” – János evangéliumának ismert kezdősoraival indul az idén 74 éves komponista, Orbán György passiója.