Nők az évszázadok viharában címmel operaestet ad elő a Klassz a pARTon fesztiválon Keszei Bori, Fodor Beatrix és a Dohnányi Kamarazenekar.
Klassz a pARTon!
Nyáresti koncertek Érdi Tamás zongoraművésszel és művészbarátaival a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján.
A Zeneakadémia hallgatóiból álló Era Nova Kamarazenekar két koncertet is ad a Klassz a pARTon! fesztiválon. Az együttes egyik alapítójával, Kiss Csongorral beszélgettünk.
Karosi Bálint orgonaművész, zeneszerző és karmester, a manhattani Szent Péter templom zeneigazgatója a Klassz a pARTon! fesztivál keretében ad orgonaestet július közepén.
Schöck Atalával a Melodika Projecttel közös Én, Mária című produkció kapcsán beszélgettünk, amit július 18-án, Balatonszárszón hallhat a közönség a Klassz a pARTon Fesztiválon keretében.
Fonyód és Balatonszemes csatlakozik a klasszikus zenét népszerűsítő Klassz a pARTon! Fesztiválhoz, amely július 11. és augusztus 4. között várja az érdeklődőket az ország 15 településén.
Három csodálatos muzsikusnak szólt a szűnni nem akaró taps a balatonalmádi Szent Erzsébet Ligetben július…
Fenyegető esőfelhők, majd könnyű szitálás mellett is kitartó és népes közönség fogadta a Klassz a…
Immár hetedik alkalommal élvezhetik kicsik és nagyok, zeneszeretők és a klasszikus zenével csak most ismerkedők…
„A közönség a kezdésre megtöltötte a széksorokat, majd a hangverseny végére a hallgatók száma megsokszorozódott…
Augusztus 2-án Balaton-parti koncertre hív Korcsolán Orsolya hegedűművész, akivel kedvenc évszakáról, hagyományról és pályája kezdetéről…