A Concerto Budapest júniusi debütálásának az Egyesült Királyságban komoly visszhangja volt mind a nemzetközi, mind a magyar sajtóban.
Mozart Planet
Keller Andrásnak, a Concerto Budapest Kossuth-díjas karmesterének álma egy bolygó, ahol csak zene vesz bennünket körül. Ahová mindenkinek érdemes ellátogatni, hiszen itt igazi barátokra lelhetünk, találkozhatunk zeneszerző-óriásokkal, élő- és már eltávozott legendákkal, művészekkel, akiknek feltehetjük a legszemélyesebb kérdéseinket is. A Mozart Planet blog szeretettel várja az olvasókat hétről hétre, hogy együtt gondolkodjunk a zene varázslatos világának vonzásában.
A Mozart Planet blogon ezúttal Gidon Kremer beszél személyes benyomásairól, érzéseiről, ezzel is közelebb hozva az olvasókat a zene világához a saját zenei kaleidoszkópján keresztül.
Az április hónap a koncertek között Keller András tanított az IMS mesterkurzusán Cornwallban, majd a Kremerata Lettonicával dolgozott.
A Mozart Planet blog vendégei olyan művészek, akikkel Keller András pályája folyamán tartalmas kapcsolatot épített ki és tart fenn a mai napig. Várjon Dénessel beszélgettünk.
Néhány héten belül Takács-Nagy Gábor több fontos eseményen is együttműködik a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekarral.
Keller Andrással a blog névadójáról, zenéjének hatásáról, és az őt ünneplő egésznapos koncertsorozatról, a Mozart-napról beszélgettünk.
Alban Berg pályafutását mutatjuk be egy különleges hegedűverseny születése körüli megrázó események kapcsán.
Saint-Saëns V. „Egyiptomi” zongoraversenyét Lucas Dabargue és a Concerto Budapest előadásában, Takács-Nagy Gábor vezényletével hallgathatja meg a nagyközönség január 21-én pénteken, 19:30-tól a Müpában.
Keller András hegedűművész-karmestert, a Concerto Budapest igazgatóját, a Keller Quartet primáriusát és a Mozart Planet blog megálmodóját kérdeztük.
A karácsonyi koncert meghívott vendége Berecz Mihály zongoraművész, akit a családról, a karácsonyról, és a közelgő koncertről kérdeztük.