Nyári könyvturnénkon régi klasszikus okat elevenítünk fel, sorozatunk első részében Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című tragikomédiáját.
Ruttkai és kora
Rácz Ráchel missziójának tartja a klasszikus idők értékeinek, hagyományainak továbbvitelét
és élővé tételét a fiatal nemzedékek számára, éppen ezért Y generációs értelmezésben
indította útjára azt a projektet, amely Ruttkai Éva életművét és az általa meghatározott
korszakot kívánja feldolgozni. Érdekességek, korabeli sajtóanyagok, kortárs értelmezések,
idézetek és interjúk között böngészhetünk majd a Ruttkai Éva és kora emlékezetének szentelt
blogon.
Varsányi Irén korszakos színésznő volt, akinek neve egybeforrt a Vígszínház első aranykorával. Rendkívüli tehetsége Bródy Sándort, Molnár Ferencet és Heltai Jenőt is megihlette.
Jean Harlow mindössze 26 évet élt. Sokszor csak az első platinaszőke sztárként vagy Marilyn Monroe „őseként” emlegetik, azonban jóval több ennél.
1942. június 5-én született Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, akit a teljesség igénye nélkül emblematikus színházi alakításainak felidézésével köszöntünk.
A hazai műfaji film aranykorában is akad formabontóan bemutatott női sorstörténet, nem csak a polírozott Meseautó futottt a mozikban.
1943. április 28-án meghatározó bemutatóra került sor a Nemzeti Színházban: Zilahy Lajos Szépanyám című, mára elfeledett darabját vitték színre.
Új sorozatunkban az Örkény helyén lévő Madách Színház új generációs körét mutatja be, amelyből a ’60-as ’70-es évek színháza is táplálkozik.
Hol találkozott Tolnay Klári és Darvas Iván? Hol fedezte fel Ruttkai Éva Gábor Miklóst? Ki volt Várkonyi két szövetségese? Sorozatunk befejező része.
Schütz Ila nem játszotta, élte karaktereit – színpadon, filmen, életben. Leghíresebb Madách Színházbeli inspirációit és előadásait idézzük.
Néhány archív színházi felvétel, amelyek ideálisak az év végi pihenéshez Ruttkai, Domján, Latinovits és Mensáros közreműködésével.