Ў blog

Az „ў” a belarusz ábécé jellegzetes betűje, az úgynevezett „rövid u”, vagy „szótagot nem képező u” (ў нескладовае), ami tehát nem is magán-, hanem mássalhangzó. Olyan egyedülálló, hogy még szobrot is állítottak neki.

Arról fogok tehát írni, amihez értek, legalább valamelyest. A belarusz irodalomról. Mert erről szeretek beszélni. Nem titkolom hátsó gondolatomat sem: hátha sikerül magyar kiadók érdeklődését felkeltenem ez iránt a gyönyörű, különleges és ismeretlen, de gazdag kincs iránt, ami a belarusz irodalom és általában a belarusz kultúra.

Andrij Bondar remekbe szabott esszéje rengeteg új gondolatot generált, illetve ébresztett fel bennem olyat, ami itt volt velem, csak nem közöltem – talán senkivel. Ezeknek egy része fért csak bele a Bondar-féle dolgozat immár két „utószavába”, hát folytatom.

Nagyon régen nem írtam, mert háború idején hallgatnak a múzsák. Most sem Belarusz következik, mert nem itt folyik az őrült öldöklés. De haditudósítást ne várjon tőlem senki. Maradok a „kaptafámnál”.